Félig szerelem, félig üzlet. A labdajátékok és a formák tervezése iránti vonzalmamnak köszönhető, hogy megszületett a WOODBALL márkanév és prémium ajándék tárgy. Az alapot az általam tervezett betonlabda modellje adta amin a sas szobor áll a budapesti FTC Stadionja előtt. Először a kíváncsiság hajtott, hogy kisebb méretben egy gömb alakú „fadobozként”megtudom-e valósítani, melybe italt poharakkal, vagy egyéb más meglepetést lehet tenni az ajándékozott számára. A kitartás meghozta az eredményét és megszületett a WOODBALL. Először egy-két barátom, ismerősöm kérésére készítettem ezeket a falabdákat. Az így létrejött prototípusok indították be a fantáziámat, új modellek és formák irányába, melyek kidolgozását nem akartam elkezdeni valamiféle biztosíték nélkül. Így jutottam el oda, hogy európai forma és mintaoltalmi védelmet kértem rá, amelyet meg is kaptam.

 

 

Sikerült kidolgoznom a végleges formát, amit szerencsére olyan embereknek tudtam megmutatni akik segítségével lehetőségem nyílt egy-egy ilyen WOODBALL kupát készíteni többek között Dárdai Pálnak, Dunai Antalnak és Gera Zoltánnak.

 

 

Személyes sikerként éltem meg, hogy a számomra is kedves FC Barcelona két fontos ünnepségén is az általam felajánlott trófeát vehette át Ramon Alfonseda, a Barcelona veterán szövetség elnöke, és Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke.


 

Magyarországon a 2019-es társrendezésű röplabda Európa Bajnokságon került átadásra 4 darab labda a hazai és a nemzetközi vezetők részére. 2016-ban a Ferencvárosi Torna Klub megalapította az Év Fradi Labdarugója díjat, ahol a fa trófea bronzból elkészített mását kapja meg a szurkolók által a legjobbnak vélt játékos.

 

 

2016-ban a Ferencvárosi Torna Klub megalapította az Év Fradi Labdarugója díjat, ahol a fa trófea bronzból elkészített mását kapja meg a szurkolók által a legjobbnak vélt játékos.

 

 

Az évek során cégeknek is készítettem, a saját logójukkal ellátva mint év végi ajéndéktárgy, amennyiben ilyenre lenne igénye vegye fel velem a kapcsolatot és egyeztetünk a részletekről.

Folyamatosan fejlesztem, és az új ötletek már a tervező asztalon vannak. Nem titkolom, a WOODBALL nem egy tucat ajándék, minden darab egyenként kézzel készült amitől teljesen egyediek, ebben az alapanyagul szolgáló különleges faagyagok is szerepet játszanak.

Megtisztel, hogy elolvasta, beszéljenek a képek, köszöntöm a WOODBALL birodalmában.

 

 

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. Útvonaltervezéshez kattintson ide.